#Európa Tanács


Nyílt levélben érkezett dorgálás Lázárnak Strasbourgból
 

Nyílt levélben érkezett dorgálás Lázárnak Strasbourgból

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa a civil szervezetek elleni Kehi-vizsgálatok miatt aggódik. Arra kérte a kormányt, függesszék fel a civilek kiemelt ellenőrzését, amíg meg nem teremtik az eljárás törvényi feltételeit. A Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben válaszolt Nils Muiznieksnek.

hvg.hu hvg.hu


Szót emelt az ET a magyar börtönök miatt
 

Szót emelt az ET a magyar börtönök miatt

A tagállamok közül Szerbiában, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon és Belgiumban jelenti a legkomolyabb gondot a büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltsága az Európa Tanács jelentése szerint.

MTI MTI





Európa Tanács: Görögország rosszul bánik a menekültekkel
 

Európa Tanács: Görögország rosszul bánik a menekültekkel

Súlyos emberi jogi aggályokat vetnek fel azok a jelentések, amelyek szerint Görögország állítólag tömegével fordítja vissza és toloncolja ki a határára érkező bevándorlókat, illetve a parti őrség és a határrendészet tagjai rosszul bánnak a bevándorlókkal – közölte kedden Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

MTI MTI


 

"A szólásszabadság joga nem terjedhet ki a gyűlöletbeszédre"

A neonáci és szélsőséges mozgalmakról szóló vita keretében az Európai Néppárt vezérszónokaként Németh Zsolt elmondta: az Európa Tanács kiváló fóruma annak, hogy ezt az összeurópai szinten jelentkező problémát, a szélsőséges pártok megerősödését európai szinten kezeljék.

MTI MTI




Ukrán vezetőkkel tárgyalnak az Európa Tanács elöljárói
 

Ukrán vezetőkkel tárgyalnak az Európa Tanács elöljárói

Az új ukrán vezetés tagjaival tárgyal a jogállamisággal, valamint az emberi- és kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos kérdésekről Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára és a szervezet elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere, Sebastian Kurz hétfőn Kijevben.

MTI MTI


Így akarta leégetni az európaiakat a jobbikos képviselő
 

Így akarta leégetni az európaiakat a jobbikos képviselő

"Kelet-Közép-Európa gyarmatosításáról", illetve az Európai Parlamentben megszavazott, Magyarországról szóló Tavares-jelentés elfogadásának körülményeiről akarta kérdezni Gaudi-Nagy Tamás Martin Schulzot, de nap kapta meg a szót az Európa Tanácsban. A magyar parlamentben rendszeresen akciózó képviselő most is odatette magát.

hvg.hu hvg.hu

Jelenetet rendezett Strasbourgban az elnémított jobbikos
 

Jelenetet rendezett Strasbourgban az elnémított jobbikos

Az osztrák gazdák magyarországi földszerzése, a zsebszerződések ellen, illetve a magyar Szent Korona tekintélyének védelmében tiltakozott Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció országgyűlési képviselője az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének csütörtöki strasbourgi ülésén, Werner Faymann osztrák kancellár jelenlétében. Egy őr ki akarta tépni a feliratokat a kezéből, de ő ezt állítólag megakadályozta.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Elvették a szót Gaudi-Nagytól és azóta se adták vissza
 

Elvették a szót Gaudi-Nagytól és azóta se adták vissza

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció országgyűlési képviselője az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szerdai strasbourgi ülésén tiltakozott amiatt, hogy a testület előző elnöke tavaly decemberben megvonta tőle a szót az egyhetes januári ülésszak egész időtartamára, és ezt a büntetést az új elnök is fenntartja.

MTI MTI

Újra női elnöke van az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének
 

Újra női elnöke van az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének

Az első körben, a szavazatok abszolút többségével választotta elnökké hétfőn az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a luxemburgi, liberális Anne Brasseurt. Ő a második nő ezen a poszton, és ő az első luxemburgi, aki elnyeri a tisztséget. A luxemburgi képviselő a brit Robert Waltert utasította maga mögé 165-125-ös szavazataránnyal.

MTI MTI